Octavi Navarro munkásságának már igen régóta nagy rajongója vagyok. A spanyol művész pixel art stílusban alkot, és többnyire a horrort keveri a több szereplőt is felvonultató, igen részletes - sokszor jópofa easter eggekkel megpakolt - képein. Honlapjáról meg lehet vásárolni az eddig elkészült műveit, kicsi-, közepes, és akár nagy méretben is, de van lehetőségünk telefontokot, pólót, sőt, akár még párnahuzatot is vételezni tőle!  Egész szépen fejlődött mind a honlapja, mind a karrierje, mert mikor 3-4 éve még én rendeltem tőle néhány kisebb képet, akkor koránt sem volt ennyire felkapott a pasas. Azóta már belekóstolt a videojátékok világába is, természetesen maradva a pixel art megvalósításnál, és a többnyire meglehetősen creepy témáknál.

Jómagam a Midnight Scenes és az igencsak népszerű The Librarian játékaival eleddig még nem játszottam, azonban a The Supper januárban felkerült Steamre, szóval kaptam is az alkalmon, és letöltöttem! Amúgy a játék teljesen ingyenes, csak a hozzá kiadott DLC (ami egy nagyon szép digitális artbook) kerül alig 2 EUR-ba, szóval bárki kedvére letöltheti bármiféle pénzkiadás nélkül, de persze ha támogatni szeretnéd a készítőket, akkor kevesebb mint 1000 Ft-ért beruházhatsz az artbookra. A döntés egyedül rajtad áll!

Az ősz végigsöpört az erdőn. Sárga és barna színekbe öltöztette a fákat, amiket a hideg szelek ölelnek körbe éjszakánként. Nappal az aláhulló levelek emlékeztetik az erdő lakóit arra, hogy hamarosan beköszönt a fogvacogtató tél, de hamar rájöhetünk, hogy nem az évszakok váltakozása jelenti itt a legnagyobb veszélyt. Sötét árnyak mocorognak a kopár fák között.

A Fiú a testvérével éppen gombászni voltak, de már hazatérőben járnak. Ekkor a testvér meglát valami csillogót, amit el is kezd követni, ám mire a Fiú utoléri, már késő. Méretes erdei szörnyetegek érkeznek a házhoz, és magukkal viszik a testvért. Innentől a Fiút irányítva a mi feladatunk lesz, hogy megmentsük őt, valamint, hogy ép bőrrel megússzuk az egész kalandot. Utunk során bejárhatjuk a szörnyetegek otthonát, egy boszorkány főzetekkel teli házát, de még egy fa belsejében található szerény kis lakba is benézhetünk. A Creepy Tale a LIMBO és az INSIDE örökségét követve a klasszikus 2D-s platformer műfajban indul, némi puzzle feladvánnyal kiegészítve. Nem az a habkönnyű délutáni kikapcsolódás, mert bizony néha nagyon észnél kell lennünk (simán meg lehet halni benne!), ugyanakkor durván 2-3 órás játékideje alatt maximum az igen nehezen észrevehető, felszedhető tárgyak miatt fogunk hosszú percekre elakadni. Szóval megnyugtatok mindenkit, nincsenek Neverhood-nehézségű feladványok benne, viszont amik vannak, azok kifejezetten kreatívak lettek! A boszorkány házában például gombákból kell mérgező főzetet kotyvasztanunk, később pedig igazi alkimistának állhatunk, mikor varázslöttyöt kell itatnunk egy szörnyeteggel.

Előadó: Enter Shikari

Megjelenés dátuma: 2020. április 17.

Kiadó: SO

Műfaj: Alternatív rock / Elektronika

Ahhoz, hogy megértsük, miért is fordul lassan az összes metalcore banda a fajsúlyosabb elektronika irányába, vissza kell mennünk az időben, egészen 2013-ig. Ekkor jelent meg ugyanis a Bring Me the Horizontól a Sempiternal, ami gyökeres változásokat hozott nem csak a banda, de egyben a rockzene színterébe is. Lehetett rá azt mondani, hogy "felhígult" az egész, lévén a lemezen sokkal több volt a rádióbarát sláger, a 2006-os, vagy 2008-as önmagukhoz képest, de azt nem lehet elvitatni, hogy a BMTH itt lépett rá először arra az útra, ami a világsiker felé vezette őket. Más kérdés, hogy az általam is nagyon kedvelt amo a tanúbizonyság arra, hogy ennyi év távlatából is képesek meglepni a rajongókat, egyúttal bátrabban kísérleteznek a különféle zenei műfajok között, mint korábban bármikor. És pontosan ilyen az Enter Shikari is. A hertfordshire-i zenekar életébe a dubsteppel kacérkodó, 2012-es A Flash Flood of Colour hozott rengeteg új színt, viszont mivel már korábban, a 2009-es Common Dreads is tartalmazott rengeteg merítést az éppen aktuális elektronikus zenei irányzatokból (akkoriban ez még a drum & bass volt), így a dubstep bár elsőre kissé furcsának hatott pont a Shikaritól, egyáltalán nem lógott ki a zenei világukból.

Míg egy évvel korábban a Korn látványosan nem tudott mit kihozni a dubstepből, addig a Rou Reynolds vezette banda tökéletesen háziasította a saját stílusával. A 2015-ös The Mindsweep ezt már csak részleteiben vitte tovább (az Anaesthetist azért még tartalmazott valamennyit belőle), a 2017-es The Spark ellenben már teljesen elhagyta. Utóbbi lemez egyértelműen a legnagyobb kakukktojás a Shikari diszkográfiájában, hiszen egy abszolút kísérletező, visszafogott korongot kaptunk, ami persze tele volt izgalmas megoldásokkal, de szerintem valahol a fiúk is belátták, hogy akármennyire is mesterien összerakottak és megírtak a rajta szereplő dalok, ezeknek koncerteken nem biztos, hogy túl nagy sikere lesz. Át kellet tehát gondolni az egész stratégiát: mondandóval bíró, zeneileg izgalmas dalokat írni, amik viszont egyben slágeresek is. Na, ebből sült ki a Nothing Is True & Everything Is Possible.

Oz Perkins (Anthony Perkins fia) már bizonyított nálam a The Blackcoat’s Daughter (máshol: February) című filmjével, amiben két nagy kedvencem, Kiernan Shipka (Chilling Adventures of Sabrina) és Emma Roberts (American Horror Story) játszották a főszerepet. Később a Netflixre készült I Am the Pretty Thing That Lives in the House azonban már kevésbé nyerte el a tetszésemet, köszönhetően a rendkívül lassú, már-már vontatott cselekményének. Eléggé meglepődtem viszont, mikor kiderült, hogy Perkins ezúttal a jól ismert Jancsi és Juliskához fordul alapanyagért, és az előzetest látva valami szörnyen elvont horror képe kezdett kirajzolódni, ami sokkal inkább az eredeti Grimm-mese vérfagyasztóbb aspektusaira épít, mintsem holmi mézeskalács házra, meg úton elszórt morzsákra.